Devizahitelek

Uliha Gábor bejegyzése

Az utóbbi időben egyre több helyen hangzik el az az állítás, mely szerint a bankok a devizahiteleket valójában forintban nyújtották, így a külföldi kamatlábak és legfőképp a devizaárfolyamok mozgása nem befolyásolja a bankok költségeit, az egész csupán az ügyfelek megtévesztésére, a profit növelésére irányuló próbálkozás. Az alábbi bejegyzésben azt szeretném bemutatni, hogy a fenti elmélet miért nem működhet a gyakorlatban.

Abban alighanem mindnyájan egyetértünk, hogy a hitelintézetek jellemzően nem jótékonysági céllal, hanem a nyereség utáni vágytól vezérelve cselekszenek. Természetesen van társadalmi szerepvállalásuk (pl. sportklubok támogatása, ösztöndíjak biztosítása), de a fő szempont mégiscsak a profitteremtés. Ebben az esetben a bank nem fog belemenni egy olyan ügyletbe, ahol a veszteség valószínűsége majdnem 100%. Márpedig, ha a svájci frank, a jen, vagy az euró alapú devizahiteleket valóban forintforrásból finanszírozták, akkor már a folyósítás pillanatában biztos ráfizetéssel számolhattak. Lássuk miért!

Először is tisztázzuk, hogy egy bank nem úgy működik, hogy a gazdag tulajdonos/tulajdonosok összeszedik a pénzüket és abból hitelt nyújtanak az ügyfeleknek. A valóságban a bank az alábbi forrásokból gazdálkodik:

  1. a tulajdonosok által biztosított tőke
  2. a betét- és számlatulajdonosok által a bankban elhelyezett összeg
  3. a bank által felvett hitel (másik banktól, jegybanktól vagy kötvény formájában egyéb befektetőktől)

Az így szerzett vagyont használhatja arra, hogy hitelt nyújtson, majd a törlesztőrészletekből finanszírozza a forrásbevonási költségeit (pl. fizetni tudjon a betéteseknek). Könnyen belátható, hogy a hitel kamatának meg kell haladnia a források kamatát. Az egyszerűség kedvéért gondoljunk most arra, hogy a bank kizárólag forintbetéteket gyűjt, majd ebből forint- és CHF-hitelt helyez ki! A hitelkamatnak az alábbiakat kell finanszíroznia:

  1. a forrás költségét (betéti kamat)
  2. a felmerülő tranzakciós és működési költségeket (többek közt bér-, energia és karbantartási költségek)
  3. a bedőlő, nem fizető hitelek költségét (pl. amikor a fedezet végül nem nyújt teljes kárpótlást a hitelt nyújtó intézetnek)

Ezek szerint egy racionálisan működő, profitorientált bank nem követhet olyan üzletpolitikát, melynek lényege a hiteldíjakat meghaladó betéti kamatok biztosítása (rövid távon persze elképzelhető, hogy az ügyfélkör bővítése miatt mégis ezt teszik, de hosszú távon ez a stratégia bizonyosan csődbe vinné a vállalatot). Márpedig a kiinduló állítás (valójában forint- és nem frankhitelt nyújtottak) éppen ezt mondja. A magyar és a svájci alapkamat között lévő különbség oly mértékű, hogy még a forint betétek kamatlába is jellemzően meghaladja a svájci frank alapú hitelek kamatlábát. Persze itt nem elsősorban a hitel kamatlábát, hanem annak teljes díját kell néznünk, mivel ez fejezi ki a bank valós bevételeit. Az alábbi ábrán a háztartások által elhelyezett forintbetétek átlagos kamatlábát és a háztartásoknak nyújtott svájci frank alapú lakáscélú devizahitelek átlagos hiteldíját láthatjuk 2005 januárja és 2010 márciusa között.
Még a válság kirobbanását megelőző években sem beszélhetünk a HUF-betétek kamatlábát szignifikánsan és tartósan meghaladó CHF THM-ről, később ez hatványozottan igaz. A történelmileg magasabb forintkamatok miatt egy forintforrásból nyújtott CHF-hitel biztos veszteséget okozott volna a bankoknak, hiszen még a működési költségeiket is fedezni kellett.

Kivéve persze, ha árfolyamnyereség formájában kompenzálták magukat az elszenvedett kamatveszteségért. Magyarul a bankok játszhattak arra, hogy a gyengülő forint miatt mind nagyobb törlesztőrészletről küldenek számlát a lakossági, vállalati és önkormányzati ügyfeleknek. Ezzel a gondolatmenettel azonban két probléma is van.

Egyrészt az árfolyamváltozások irányát és mértékét 10-20 éves távlatban lehetetlen előrejelezni. Így könnyen megeshetett volna (és elvben még meg is eshet), hogy a forint nem vagy legalábbis nem olyan mértékben gyengül a svájci frankhoz képest, hogy az kárpótolja a bankokat az elszenvedett kamatveszteségért. Ha a kívánt mértékű gyengülés meg is történik, akkor is kérdéses, hogy az adósok tömeges bedőlése nem növeli-e oly mértékben a lakáskínálatot, hogy a fedezet értékét már meghaladja a tartozás nagysága. A kereskedelmi bankok a jövedelemszerzés ennél jóval biztonságosabb formáit is ismerik, fölösleges kockázatot pedig ritkán vállalnak.

A másik probléma a forráshiány. Amikor azt mondjuk, hogy a deviza alapú hitelek forrása valójában a forintbetétekben elhelyezett összeg volt, akkor akaratlanul is azzal a feltevéssel élünk, hogy rendelkeztünk annyi megtakarítással, amiből ezt az egészet finanszírozni lehetett. Valójában az itteni hitelkihelyezéseket (és ebbe most beleértem mind a forint- mind a devizahiteleket) lehetetlen volt az alacsony megtakarítási rátával bíró magyar háztartások betétjeiből (esetleg még az MNB által a bankoknak folyósított hitelekből) fedezni. Ehhez elengedhetetlen volt a német, az osztrák, az olasz és a cseh pénzintézeteknél elhelyezett betétek egy részének „átszivattyúzása”, márpedig nehezen hihető, hogy ezen országok állampolgárai elsősorban a forinteszközöket keresnék.

A valóságban az történt, hogy kisebb részben devizapiaci hitelekből, nagyobb részben pedig ún. deviza swap ügyletekből teremtették elő a szükséges svájci frank forrásokat (mivel az osztrák, olasz és német anyabankok is jellemzően euró betétesekkel rendelkeznek, ezért a CHF-et ők is a piacon szerezték be). Ez azt is megmagyarázza, miért módosulnak a törlesztőrészletek az árfolyam és a devizakamatlábak függvényében. Az egyszerűség kedvéért most eltekintenék a deviza swapok ismertetésétől, helyettük a kisebb jelentőséggel bíró devizapiaci hiteleken keresztül mutatnám be a folyamatot (az elv egyébként mindkét esetben ugyanaz). A következő leírás csak nagyvonalakban, jelentős egyszerűsítéseket tartalmazva vázolja a bankok ilyen irányú tevékenységét, a lényeget azonban ebből is leszűrhetjük.

Tegyük fel, hogy egy banknál az egyik ügyfél az alacsony kamatozású (bár árfolyam-kockázattal terhelt) svájci frank alapú 20 éves lejáratú hitelért folyamodik. A bank az ehhez szükséges CHF-et devizapiaci kölcsönből fedezné. A probléma gyökere, hogy lehetetlen találni egy befektetőt, aki pontosan olyan kondíciókkal akarna hitelt nyújtani, mint amilyenre az ügyfélnek szüksége van. Ez hatványozottan igaz, ha nem egy, hanem sok száz vagy ezer ügyfélről beszélünk egyszerre. Ezért a bank a következőt teszi. A devizapiacon felvesz egy 1 éves CHF-hitelt, ezt forintra váltja és kihitelezi az ügyfeleknek. 1 év múlva kénytelen lesz a megfelelő svájci frank összeget visszafizetni a befektetőnek. Ezt két forrásból biztosítja: egyrészt újabb CHF-hitelt vesz fel, másrészt a törlesztőrészletekből befolyt forintösszeget átváltja svájci frankra. Ezt egészen a hitelek lejártáig meg kell ismételnie, így az adósok bár forintban fizetnek, valójában svájci frank adóssággal rendelkeznek, melyet folyamatosan törlesztenek (változó kamatok és árfolyam mellett).

Ezzel az egész bejegyzéssel természetesen nem azt akarom mondani, hogy a bankok ne vegyék ki részüket a válságkezelés költségeiből, de ahhoz, hogy a terheket – amennyire csak lehet – igazságosan osszuk el a bankok, az adósok és az állam (magyarul az adófizetők) között, ismernünk kell a szereplők valós helyzetét.

Advertisements
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

11 hozzászólás a(z) Devizahitelek bejegyzéshez

  1. MArcsi szerint:

    Summa summárum, a bankok nagy hazárdírozást csináltak és ezzel bedöntötték magyar gazdaságot, és a magyar lakosságot! Azt viszont minenki tudja, hogy a bakok igen nagy nyereséget realizáltak és ebbe nem akarnak betekintetést adni senkinek! Az is igaz, hogy a swap és egyéb ügyletekkel hazárdíroztak, melyet nem lehet alkalmazni hosszú távú kihelyezéseknél, magyarán tartós hitel kihelyezésére.A swap és akármilyen elnevezéssel illetik, alkalmatlan ügylet hosszú távú alkalmazásra. Ki a hülye? Ennek mi a magyarok isszuk meg a levét.A Az hogy az elszámolásom úgy működik, hogy még aug. 20-n is dolgozott a bank(?), az már röhejes, mert nekem akkor vonták le a számlámról a hiteltörlesztésem! Na hagyjuk Józsikát én meg Mária Lujza vagyok! Ennyire nem lehet megdumálni egyetlen magyar hitelt felvett egyént sem! A másik a többi bank Európán belül, miért nem engedte ezt alkalmazni? Mert azok okosabban előrelátóbbak voltak a magyar bankároknál és tudták azt ,amit a magyar bankárok nem akarnak tudni! Tehát nem tudsz meggyőzni semmi mikro-makro izével!

  2. Falus Ferenc szerint:

    Ezt írják a bankok is. Van egy apró probléma a hitel felvételével. A nemzetközi bankközi piacon nem lehetett CHF-hez jutni. Utána kéne nézni annak, hogy a 2009-es Hitelintézeti szemle leírta az elemzésében, hogy 2006-tól a MNB korlátlan mértékű Ft-ot boztosított a bankoknak, szó nincs a betétesek pénzéről, ennyi betét soha nem volt, ugyanakkor aggályosnak minősítette az ilyen mértékű deviza hitelezést. A bankok válasza az volt, hogy rövidtávú swap-okkal fedezik ezeket a hiteleket. Ez a hitel a legdrágább, viszont ezt senki nem ellenőrzi, ez a PSZÁF és az MNB kijátszása. Azt jól látod, hogy a forinthoz képest alacsonyabb kamattal nem lehet a bank nyereséges, azonban naivitás azt hinni, hogy a bankoknak nincs ráhatása az árfolyamváltozásra, főleg, hogy az összes bank azonos típusú deviza alapú ( nincs mögötte valós CHF ) hitelt alkalmazott. Na itt van a kutya elásva, tudták, hogy a relative alacsony hitelekkel tömérdek embert csábítanak be ebbe a hitelbe és az árfolyam emelkedésével 60-70 %-os nyereséget realizálhatnak, közben kebelbeli infrastruktúrát építettek ki, akik szintén a hiteleseket fejik. Az utolsó megjegyzésem az levezetéseddel kapcsolatban, hogy a felvetéseddel ellentétben a bankok arra is felkészültek, hogy amennyiben a Ft. megerősödik a hitel/fedezet arány alakulását figyelembevélve konverziót hajtanak végre, azaz a hitelt visszaváltják forintra. A probléma az, hogy ezt a módszert a hitelesek érdekében miért nem alkalmazták. Egyébként alkalmazták erre bizonyítékunk van több bank vonatkozásában is. Falus Zsolt pont ezért tette meg a feljelentést.
    Végezetül figyelmedbe ajánlom a Svájci Jegybank tanulmányát, melyben konkrétan és szó szerint leírásra került, hogy az ezen típusú hiteleknek nincs és nem is lehet deviza forrása, mivel ennyi CHF-et Svájc nem bocsájtott a bankközi piac rendelkezésre, sőt a töredékét sem, tehát ne beszéljünk arról, hogy a bankok a drága piacról fedezik a hiteleiket.
    Mivel olyan hosszan érveltél a bankok mellett, még egyre szertném felhívni a figyelmedet. A rögzített árfolyam feletti részt egy forintszámlán gyűjtik és kamatoztatják a bankok öt éven át. Kérdés ha nekik minden hónapban a hiteleket devizában törleszteniük kell, honnan szerzik a devizát ( CHF-enként 60-70 Ft ) arra, hogy az állítólag devizában felvett hiteleiket folyamatosan törleszthessék, ez a végtörlesztésre is igaz. Újabban fogadott el törvényt a parlament, hogy a nem fizetők tartozását átváltják forintra és a tartozás 25-25 %-át az állam és bankok fizetik, deviza esetén ez megoldhatatlan.
    A hitelfelvevők felelősségéről még annyit, hogy 2008-ban törölték el a devizákra vonatkozó +,-, 15 %-os sávot, ami azt jelenti, hogy a forint 15 % – nál jobban sem romlani sem erősödni nem tudott, tehát a hitelfelvevő bízhatott abban, hogy a vesztesége nem lehet 15 %-nál nagyobb, sőt az volt a kommunikáció, hogy 2010-től nálunk EUR lesz.
    Sajnos ezek a szerződések ezer sebből véreznek, az egész egy átverés és ezeket főként nálunk és a lengyeleknél abszolválták, ezt nem úszhatják meg. Akik ezt kitalálták börtönbe kell, hogy jussanak. OLaszországban a jegybank elnökét már börtönbe zárták.

    Üdv: Ferenc

    • Uliha Gábor szerint:

      Kedves Ferenc!

      Először is köszönöm az építő jellegű észrevételeid. Próbálok az általad felvetettekre reagálni:

      (1)
      Azt írod, hogy hosszan érveltem a bankok mellett. Sajnálom, ha félreérthető voltam, nem ezzel a céllal készült a bejegyzés. Csak arról írtam, hogy vajon a deviza alapú hitelek mögött van-e valódi devizaforrás, ami csupán egy részlete az egész devizahiteles problémakörnek. Az egyéb gondokkal, pl. a sok apró betűs résszel a szerződésben, a vételi és eladási árfolyamok miatti extra terhekkel – amit elég későn szabályoztak – vagy a hitelfelvételnél elkövetett csúsztatásokkal szándékosan nem foglalkoztam. Én is tapasztaltam, hogy több helyen akkor is hitelfelvételre ösztönözték az embert, amikor teljesen más céllal érkezett a bankba ill. próbáltak az árfolyam stabilitásáról győzködni. Abban egyetértünk, hogy a hitelintézeteknek ebben nagyon komoly felelősségük van (nem beszélve a saját maguk által vállalt üzleti kockázatról), ami miatt nem elhanyagolható anyagi következményekkel kell/kellene számolniuk. A büntetőjogi felelősségről nem tudok véleményt nyilvánítani.

      (2)
      Nem néztem utána, hogy a Svájci Jegybank pontosan mennyi CHF-et biztosított a piacnak az adott időszakban (ha megadnád a tanulmány linkjét, megköszönném), de ha kevesebbet is a mi devizahitel-állományunknál, az sem feltétlenül akadálya a további hitelfelvételnek. Ha jól értem (ezt már máshol is olvastam), arra akarsz kilyukadni, hogy a CHF-növekedés nem érte el a nálunk CHF alapú hitelként kihelyezett pénzmennyiséget. Ugyanakkor a piacról lehetőség van nagyobb összegek elérésére (ha szükségünk van 200 egység hitelre, és az SNB csak 100-al növeli a kínálatot, de a korábbi kibocsátásokból van még 1000 egység a devizapiacon, akkor elvileg találhatunk elég forrást). De lehet, hogy félreértettem, amit mondtál.

      (3)
      Úgy gondolom, hogy a leginkább abban tér el a véleményünk, hogy a hitelt nyújtó bankok képesek-e befolyásolni az árfolyamot (ha igen, akkor az én érvelésem nem állja meg a helyét). Ezzel kapcsolatban nekem erős fenntartásaim vannak (legalábbis, ami az árfolyam tartós és jelentős elmozdítását illeti… átmeneti kilendítésekre valószínűleg számtalan példát tudnánk hozni). Egyrészt a bankok sem tudhatták biztosan, hogy mostanra nem lesz eurónk, ami drasztikusan megnehezítette volna az (akkor már EUR/CHF) árfolyam befolyásolását. Másrészt, ha előre tudták, hogy a forint ilyen mértékben fog gyengülni (ergo előre látták a világgazdasági válságot is), miért nem próbálták a likvid eszközeik nagyobb hányadát külföldi aktívákban tartani, hogy komoly árfolyamnyereségre tehessenek szert? Végül pedig: ezek a bankok döntően külföldi hátterűek, tehát az anyabankot elsősorban nem a forintban, hanem az euróban (néhol esetleg más valutában) elért eredmény kell, hogy érdekelje. Hiába van forintnyereségük, ha a devizában mért eredményt az árfolyamgyengülés kvázi lenullázza.

      Még egyszer köszönöm a hozzászólásodat! Ha bármi megjegyzésed lenne, szívesen veszem. És a biztonság kedvéért ismét hangsúlyozni szeretném, hogy nem a bankok mosdatása volt a célom, csak egyetlen motívumot emeltem ki, amiben többekkel nem értek egyet.
      Üdv:

      Gábor

      • Makkos Albert szerint:

        Sajnálatosnak tartom a cikkben megjelent súlyos tárgyi tévedések sorát. Ez a helyzet teremtette az a téves következtetést, amit a cikk írója elkövetett. Csak néhányat a tévedések közül:
        1. A hitelnyújtás legfontosabb forrása a tartalékráta, amely 2-5% közötti összegével képezhet a bank forrást. Ennek kihagyása olyan súlyos hiba, mintha a mosógépbe csak egy pohár vizet öntenénk. Ennek részleteit nem itt akarom részletezni.
        2. A lakossági devizahitelek összege nem haladta meg a lakossági megtakarítások összegét. Lásd MNB statisztika. Ez azt jelenti, hogy a külföldi bankok semmit sem kockáztattak.
        3. A bankok nem tudnak olyan olcsó hitelt adni, hogy ráfizessenek.
        4. A cikk írójának ábrája mutatja mekkora a banki nyereség. Ugyanis a svájci kamatláb 2009-től nulla körül mozog. A felette lévő rész mind banki haszon.
        5. Tárgyi tévedés a külföldi pénzintézetek pénzének átszivattyúzási igénye.
        6. A swap ügylet egy csacsiság, hiszen a swap ügyletnél olcsóbban jut a bank a tartalékráta alapján pénzhez.
        Nincs értelme folytatni. A banki oldal “szerecsenmosdatása” nagyon gyenge, és valótlanságokra épülő írás.
        Makkos Albert

  3. Kenyeres András szerint:

    Kedves Gábor!
    Szeretném előre jelezni, hogy nem tudok mindenre eredeti forrásokat bemutatni, de az alábbi összefüggések alapján nem vagyok biztos abban, hogy így működnek a dolgok. Ha az állítások igazak, akkor a végtörlesztés a következőket okozta: A bankok nagyon nagy összegű CHF vásárlást kellett, hogy végrehajtsanak. Ennek minden képpen kellett volna hatással lenni a Ft/Chf árfolyamra. A bankoknak csak a vesztesége több 100 mrd, tehát a kiváltott Chf hitel ca. 1000 mrd Ft. Ez a Ft mennyiség Chf-re váltása miért nem okozott árfolyamgyengülést, sőt ekkor erősödött 270-ről 245 körüli szintre. Ez azt gondolom nem lehetséges ebben az esetben. A következő probléma pedig abból adódik, hogy mit fog tenni a bank a jövőben? A jól fizető ügyfelek kifizették a hiteleiket. A problémás, vagy már nem fizetők egyre nagyobb számban vannak. Az anyabankok folyamatosan vonják ki a tőkéjüket. Ebben a környezetben nem lenne lehetséges a banknak kigazdálkodni ezeket a veszteségeket. Surányi György egy fórumon azt nyilatkozta, hogy a CIB bank KKV szegmensének a 30%-a bedől! Ha figyelembe vesszük a céltartalék képzési előírásokat, akkor a Chf hitelek a bedőlt lakossági Chf hitelekkel együtt biztosan csődbe visznek egy ilyen vállalatot. És egy csúsztatást is vélek felfedezni, miszerint a bankok a betétesek, a tulajdonosok, és a számlapénzekből hiteleznek. Az biztos, hogy a bankokban lekötés nélkül tartott pénzek horribilis mennyiségűek, de a bankok nem ezekből hiteleztek. Róna Péter állítása (én hiszek neki, és nem is cáfolta senki) szerint a bankok az MNB-től 1%-ra kapjnak hitelt. Ebben az esetben már meg is oldódik az alapprobléma amit a bankok esetleges veszteségéről ír(sz).

    • Uliha Gábor szerint:

      Kedves András!

      Köszönöm a hozzászólásod. A következőket tudom válaszolni:

      Végtörlesztés:
      Igazad van, ennek az árfolyamon is meg kellett volna mutatkoznia. Valószínűtlen, hogy a kockázati felárak csökkenése ennyit javított volna a forint árfolyamán, ha közben van egy ilyen mértékű többletkínálat. Épp ezért az MNB nagy mennyiségű devizaforrást biztosított a bankoknak, hogy a végtörlesztés ne terhelje még tovább az árfolyamot (és legfőképp az adósokat). Link:

      http://bankometer.hu/az-mnb-nek-25-milliard-euroba-kerult-a-vegtorlesztes/

      A végtörlesztés további hatása:
      Lehet, hogy úgy lesz, ahogy mondod, nem látok a jövőbe, ezért nem tudom miként alakul a bankok sorsa. De ezzel aligha számoltak előre (egyrészt a válsággal, másrészt az állami beavatkozással). Úgy gondolom, ez nem mond ellent annak, hogy valóban deviza van a deviza alapú hitelek mögött, csak azt mutatja, hogy magának a terméknek a bevezetése súlyos hiba volt (ezt -mármint, hogy hibás terméknek tartja- egyébként az általad hivatkozott Róna Péter is több fórumon elmondta).

      Az 1%-os hitelhez:
      Nem állt szándékomban csúsztatni. Azért nem írtam ilyet, mert még sehol nem találkoztam vele. Ha valóban így van, akkor tévedtem. De kicsit nehezemre esik elhinni, hogy az MNB hosszú távon korlátlan mennyiségben nyújt a bankoknak 1%-os hitelt, miközben az alapkamat és a BUBOR ennek még a közelében sem járt. Gyanítom, hogy ez az 1%-os konstrukció csak bizonyos célra, ezáltal korlátozott mértékben/időben állhatott/állhat rendelkezésre. Mindenesetre megpróbálok utánanézni, de eddig sajnos nem találtam semmit (azért köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmet).
      Üdv:

      Gábor

      • Kenyeres András szerint:

        A bankok nem tudnának korlátlanul hitelt kihelyezni, ha nem lenne a tartalékráta! Így, ha az 5%-ot vesszük figyelembe, és azt, hogy ez a 20-szoros összeg egy másik bankhoz vándorol, újabb pénzteremtésre lehetőséget adva, könnyen belátható, hogy nem kell ezt a mennyiségű pénzt betétesnek, vagy tulajdonosnak elhelyezni. A válság az én véleményem szerint azért alakult ki, mert ezekre az előállított összegekre befolyt kamatfizetéseket, az anyabankok elkezdték kivonni. Így a bankközi kamatot megemelve, egyre nagyobb összegeket tudnak kimenteni, egy bizonytalannak gondolt gazdasági környezetből. De milyen bankközi pénzről is beszélünk? A kommunikáció szerint bankközi, egyébként pedig az anyabank nyújt hitelt a leánybanknak. Megemeli a kamatot, és kész. Ezt az egyoldalú szerződésmódosítás miatt a bank áthárítja az ügyfélre, aki fizet amíg tud, majd a pénz végrehajtás útján értékké válik, és újabb hitel helyezhető ki erre a fedezetre.
        És még egy érdekesség. A bank a tartalékrátát kihasználva megteremti a tőkét. Ez minden banknál így van, nincs különbség. Ki teremti meg a kamatot? A forgalomba lévő pénz mennyisége nem tudott olyan mértékben növekedni, mint a kamatokra fizetendő pénz az árfolyammozgással felszorozva. Így tehát csak az a megoldás marad jelenleg, hogy a bankok áron alul eladják a fedezeteket, mert egyszerűen nincs rá a rendszerben elegendő pénz. A kamatos pénz elérte a kritikus értéket, mivel a világban jelenleg többet kell kifizetni kamatra, mint a világ GDP teremtése. Továbbá a nyilvántartott pénztömeg a sokszorosa a világ összvagyonának. Honnan lehetne kifizetni? Tehát szerintem teljesen irreleváns, hogy deviza, vagy sem.
        Visszatérve az alapkérdéshez. Ha CHF a fedezet, akkor a hitelkihelyezési időszakban miért nem erősödött a CHF az EUR-hoz képest? Mert az anyáknak biztosan brutális mennyiségű EUR-t kellett CHF-re váltani. Ezt szintén csak a tartalékráta biztosíthatja, és így azt hiszem jogos az a tézis, hogy nincs mögötte valóságos deviza.

  4. Uliha Gábor szerint:

    Kedves András!

    Sok mindenben eltér a véleményünk (ami persze nem baj). Az utolsó bekezdéshez: a bejegyzésben azt írtam, hogy „devizapiaci hitelekből… swap ügyletekből teremtették elő a szükséges svájci frank forrásokat (mivel az osztrák, olasz és német anyabankok is jellemzően euró betétesekkel rendelkeznek, ezért a CHF-et ők is a piacon szerezték be).” Ha az euróért egy az egyben megvásárolták volna a svájci frankot, akkor egy árfolyamkockázatot vettek volna a nyakukba, hiszen a betéteseiknek később euróban kellett fizetniük.
    Üdv:

    Gábor

  5. Uliha Gábor szerint:

    Kedves Makkos Albert!

    Köszönöm a hozzászólását. Ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy az írásban semmiféle „szerecsenmosdatásról” nincs szó. A deviza alapú hitelek problémaköre ezernyi kérdést vet fel. Az, hogy egy adott kérdésben nem értünk egyet, még nem jelenti, hogy a többi esetben is homlokegyenest ellenkező az álláspontunk. Sehol nem írtam, hogy a bankok vétlenek, vagy csak marginális felelősségük lenne a kialakult helyzetben, végig egyetlen konkrét dolgot vizsgáltam, nem vontam le és nem is sugalltam általános következtetést, pláne nem olyat, ami a bajba került adósokat hibáztatná.

    A szakmai részről:
    2.: Nem az a lényeg, hogy a lakossági megtakarítások elérik-e a devizaalapú hitelek összegét vagy sem, hiszen a forinthiteleket is finanszírozni kellett, ráadásul a pénzek áramolhatnak az üzleti és a lakossági szféra között. A bejegyzésben arra utaltam, hogy Magyarországon a lakossági és az üzleti szektor (és természetesen az állami is) összességében nettó hitelfelvevő, tehát nem tudta önerőből finanszírozni az összes (deviza és forint) hitelét. Úgy gondolom, hogy ez alapján az 5. pont („Tárgyi tévedés a külföldi pénzintézetek pénzének átszivattyúzási igénye.”) nem helytálló (akár pénzpiaci hitelről, akár közvetlen anyabanki forrásról beszélünk).

    3.: A bankok (végtelenül leegyszerűsítve) rövid lejáratú hiteleket vesznek fel, majd ezeket hosszú futamidejű hitelként adják tovább. Ha az ügyfelek tömegesen esnek fizetési késedelembe, és a többi adóstól származó jövedelemáramlás nem elég a bank azonnali fizetési kötelezettségeinek finanszírozására (magyarán likviditási nehézségekbe ütközik), akkor a bank igenis tönkremehet, mert képtelen minden kinnlevőségét egyszerre behajtani (pl. minden késedelembe esett ügyfél ingatlanát elárverezni, vagy a többiek hitelének visszafizetését felgyorsítani). Így a banki nyereségességhez (sőt a működőképességhez) a kamatlábak nem süllyedhetnek bizonyos szint alá. Tulajdonképp a bejegyzésben is amellett érveltem, hogy a bank csak akkor lehet nyereséges, ha olcsóbban szerez pénzt, mint amennyiért továbbhitelezi.

    4.: Ugyanolyan névértékű és lejáratú euróban denominált kötvényre a magyar államnak magasabb hozamot kell fizetnie, mint a franciának. A kockázati felár értelemszerűen a bankközi piacon is megjelenik. A Magyarországon komoly kitettségekkel bíró pénzpiaci szereplők plusz kockázatot hordoznak, amiért felárral kell honorálni a külföldi hitelezőt. Így hiába van 0% közelében a svájci alapkamat, ilyen áron „magyar bank” nemigen juthat CHF-forráshoz. Ettől persze még a bankok ráteszik a maguk hasznát, ami tovább növeli az alapkamat és az ügyfélnek felszámított kamatláb közti különbséget.

    (Ennél a pontnál egyébként nem teljesen értem a gondolatmenetet. Mert az, hogy „Ugyanis a svájci kamatláb 2009-től nulla körül mozog. A felette lévő rész mind banki haszon”, arra utal, hogy a bankok CHF-ben szerzik a forrást.)

    1. és 6.: A tartalékrátával azért nem foglalkoztam, mert a fenti gondolatmenetet sehol sem érintené (mármint a drága forintforrások okozta problémát). Ezzel kapcsolatban Varga Lóránt MNB-Szemlében megjelent cikkét tudom ajánlani (ami számunkra különösen érdekes lehet: 2. keretes írás a 61. oldalon):

    http://www.mnb.hu/Root/Dokumentumtar/MNB/Kiadvanyok/mnbhu_mnbszemle/mnbhu_msz_201010/varga_mnbszemle_1007.pdf

    Üdvözlettel:

    Uliha Gábor

  6. Kenyeres András szerint:

    Kedves Gábor!
    A legfőbb problémát a nézetkülönbségben szerintem az okozza, hogy én nem elméleti síkon kezelem ezt a kérdést. Mert, ha a bank nem vállal árfolyamkockázatot, akkor miért hárítja az ügyfélre? Ha vállal, akkor milyen gazdálkodást folytat, ugyanis akár autó finanszírozást, akár jelzálog finanszírozást vizsgálunk, azt látjuk, hogy a kihelyezett hitel mögött nincs fedezet. Ezt most teljes egészében ráverik az adósra, holott a bank volt a hibás az összeg megítélésekor, ugyanis a banknak rendelkezésére állt minden információ a hitel kihelyezéséhez, az ügyfélnak nem. Erről feltételezem nem kell különösebb vitát folytatni. Tehát ezek szerint a bank felelőtlen hitelezést hajtott volna végre? A banknak egyetlen célja a profit maximalizálása. Így csupán annyit tett, hogy kihasználta a törvények adta lehetőségek teljes tárházát, amiből az adósok 100%-a rosszul jött ki. Gondolok itt jogosulatlan kamatemelésekre, áron aluli árverésekre, a költségek devizában történő meghatározására. Jelenleg a banki gazdálkodást nagyon érintőlegesen ismerő emberként, csupán józan paraszti ésszel, és valós de letagadott ügymenetek konkrét ismeretével biztos vagyok abban, hogy hatalmas átverés történik nálunk, és ez lassan ki is fog derülni, igaz addig rengeteg családi tragédiát kell végignézni. És még néhány megjegyzés. A lakosság alacsony megtakarítási hajlandósága nem tudom milyen forráson alapul, de konkrétan nem fedi a valóságot. A magyar lakosság igen is jó megtakarítási hajlandósággal rendelkezik, pl. Amerikát is megelőzzük. A másik probléma a gondolatmenetben, hogy feltételezni lehetne (már a fogalom is furcsa banki szemlélet szerint), hogy külföldi aktívákat vásároltak volna a pénzintézetek. Ezzel az a probléma, hogy a válsággal nem számoltak a bankok, viszont az árfolyammal igen. És ez a következőkkel magyarázható: Az MNB 2008. február 26-án törölte el az árfolyamsávot. Akik akkor pénzügyekben jártasak voltak, tudták, hogy a forint túlértékelt, és erre a pillanatra vártak. A bankok 2007-ben kezdték bevezetni a pusztán fedezet alapú hitelezést. Én biztos vagyok benne, hogy tudták ezt a dátumot. Én emlékszem rá milyen pánikot okozott a LB csődje. A Raiffeisen naponta változtatta a devizával finanszírozható ügyfelek körét. Az MKB egy-két napon belül megállította a deviza hitelezést. Tehát erre biztosan nem számítottak. De a hitelszerződések mindent elbírtak, ami nekik kedvező volt, így olyan terhet tettek az országra, amit nem lehetett volna. Nagyon furcsa felvetés a CDS felár. Az anyák miért települtek egy ilyen kockázatos országba? Milyen szerződés szól arról, hogy ezt a felár változást az ügyfélnek kell viselnie? Semmilyen, de szívesen veszem, ha meggyőz valaki ennek ellenkezőjéről. Jelenleg az OTP CHF egy éves betéti kamata 0,0625. Itt mennyi a betétesnek kifizetett országkockázati felár? Vagy ez csak egy másik banktól igényelt forrásnál merül fel? Mert a forrás egy része betétből származik. Vagy mégse? Továbbá a legfontosabb tényező minden válaszban el lett kerülve, ami pedig a tartalékráta. Ugyanis sem forintban, sem devizában nem kellett, hogy rendelkezésre álljon a forrás. És ez alapján a devizában nyilvántartás egy hatalmas lehetőség a banknak. Összességében elmondható, hogy a bankok jelenleg teljesen jogszerűtlenül kezelik a szerződéseket. Ez családok ezreit teszi tönkre. Hogy volt-e CHF, vagy sem, tulajdonképpen mindegy, mert a bank kiszámolja mennyi befolyó pénzre van szüksége, és ilyen-olyan formában ráterheli az ügyfelekre, de jelenleg a devizahitelek a legjobb alternatívák erre a célra. Zárásként köszönöm, hogy elolvashattam az elméleti részét a devizahitelezésnek, de engem nem győzőtt meg arról, hogy ez valóban így történt volna. Ettől eltekintve továbbra is szívesen olvasom, ha valaki más véleményen van, mert mindenképpen tanulok belőle.

    Üdvözlettel:
    Kenyeres András

    • Uliha Gábor szerint:

      Kedves András!

      Több olyan dologról is írsz, ami nem érinti a bejegyzés témáját. Ráadásul ezek egy része nem is közgazdasági, inkább jogi kategória. Én nem arról beszéltem, hogy mi igazságos és mi nem, egy pusztán technikai részletre koncentráltam. Szóval ne haragudj, de csak azokra a felvetésekre fogok reagálni, amik a témához közvetlenül kapcsolódnak. Ha úgy érzed, ennek ellenére kihagytam valami lényegeset, szólj nyugodtan. Tehát a válaszaim:

      (1) „Mert, ha a bank nem vállal árfolyamkockázatot, akkor miért hárítja az ügyfélre?”
      Épp azért, mert ő nem akarja ezt a kockázatot viselni. Leegyszerűsítve a banknak ilyenkor két fő kockázati faktorral kellene szembenéznie: az ügyfél nem fizet; az ügyfél fizet, de az árfolyamgyengülés miatt a bank bukik az ügyleten (a különbözetet neki kell megfizetnie). Ezért már az elején kiköti, hogy az árfolyamváltozást a hitelfelvevőre terheli. Így már csak az első kockázati tényező marad. Közvetve persze továbbra is fennáll az árfolyamkockázat, mert pl. sok adós azért nem tud fizetni, mert megemelkedtek a törlesztőrészletek, tehát az árfolyamkockázat egy része más formában ugyan, de megjelenik a banknál. Persze javarészt az ügyfelekre hárítja.

      (2) „A lakosság alacsony megtakarítási hajlandósága nem tudom milyen forráson alapul, de konkrétan nem fedi a valóságot. A magyar lakosság igen is jó megtakarítási hajlandósággal rendelkezik, pl. Amerikát is megelőzzük.”
      Hogy mi számít alacsonynak és magasnak, az csupán nézőpont kérdése. Az Egyesült Államok nem jó viszonyítási alap, hiszen épp az alacsony megtakarítási hányad az USA egyik sokat hangoztatott problémája (hosszútávon ebből még sok baja származhat). Szerintem korrektebb lenne a visegrádi országokhoz viszonyítani. Itt ugyan van némi elmaradásunk a többiekhez képest, de szerintem ez nem olyan drasztikus. Az alacsonyt úgy értettem, hogy ahhoz túl alacsony volt, hogy minden hiteligényt kitermeljen. Ahogy már korábban is írtam, a teljes rendszert kell nézni, tehát az üzleti és állami szférát is számításba kell venni, mert ezek nem szeparálhatók el teljes mértékben egymástól. Ha a háztartások konkrét hitelfelvételi/nyújtási képességét akarjuk számszerűsíteni, arra ott van a KSH adatbázisa (utolsó sorban):

      http://www.ksh.hu/thm/1/indi1_1_2.html

      Ebből is látszik, hogy 2003-2008 között nem volt benne annyi potenciál, hogy finanszírozni lehessen belőle a vállalati (és részben az állami) hitelfelvételeket.

      (3) „Ezzel az a probléma, hogy a válsággal nem számoltak a bankok, viszont az árfolyammal igen.”
      Erre már reagáltam Falus Ferencnek. Fent megtalálod, mit írtam. Kiegészítésképp még néhány megjegyzés:
      • A válság (amit pedig szerinted sem láttak előre) nélkül aligha lenne ilyen volatilis az árfolyam.
      • Miután eltörölték a sávot, a forint sokat erősödött. Az euróval szemben pl. még 230 alá is benézett egy rövid időre (http://www.mnb.hu/Statisztika/statisztikai-adatok-informaciok/adatok-idosorok).
      • A sáv alsó határa 240, a felső 325 Ft/euró volt (megközelítőleg). Az eddigi gyengülésnek tehát a felső sáv lényegében nem szabott volna határt (ez azért elég sarkos megállapítás, mivel a gazdasági szereplők ez esetben más körülmények közt működtek volna, ami a viselkedésüket is befolyásolja).
      • Én emlékszem rá, hogy rengeteg (nem banki) elemző még 2008 nyarán is azon a véleményen volt, hogy a forint tovább erősödik. Én ezt már akkor sem értettem. Nem azért, mert 100%-ig biztos voltam a gyengülésben, hanem azért, mert az árfolyammozgás hosszútávon egyszerűen megjósolhatatlan (épp emiatt hárították az árfolyamkockázatot az ügyfelekre).
      • Egyébként érdemes visszakeresni a sáv eltörlése előtti és utáni elemzői véleményeket (pl. ezt itt: http://index.hu/gazdasag/magyar/kama080225/). A piacot meglepetésként érte a bejelentés. Elméletben elképzelhető, hogy néhány embernek volt bennfentes információja, de a többség ezt tényleg nem láthatta előre.

      (4) „Nagyon furcsa felvetés a CDS felár. Az anyák miért települtek egy ilyen kockázatos országba?”
      A CDS felár és a hitelekre fizetett országkockázati prémium nem teljesen ugyanaz, bár erősen együttmozognak. Én az utóbbiról írtam egy korábbi hozzászólásban. Nincs előírva, hogy az ügyfél viselje, de az sincs, hogy nem. A bankok ezt a kockázatot is beépítették a szerződésbe. Nem azt mondom, hogy ez fair vagy nem, csak azt, hogy megtették. Nem vagyok benne biztos, de ha jól tudom, Lengyelországban ezt a szabályozók korlátozták.

      Az anyabankok azért fektetnek be nagyobb kockázatú országokban, mert itt lehet jól keresni (gondolj a válság előtti profitmutatókra). Otthon már telített a piac, egymástól kell elszipkázni az ügyfeleket. Egy megnyíló, felfutóban lévő piac sok lehetőséggel – és persze veszéllyel – jár együtt. A kockázat az üzlet része, menedzselni kell, de nem lehet elkerülni. Az más kérdés, hogy nálunk jól menedzselték-e (látjuk, hogy többségében nem).

      (5) „Továbbá a legfontosabb tényező minden válaszban el lett kerülve, ami pedig a tartalékráta.”

      Nem kerültem meg a választ, a legutolsó hozzászólásomban megtalálod, mit írtam róla. A hivatkozott cikk nem a devizahitelezésről szól, hanem a tartalékráta „működéséről”. Ebből világosan leszűrhető, hogy a fenti gondolatmenetet sehol nem érintené.

      Üdv:

      Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s